6
Egy hónappal később Randy MacGregor mosolygott, amikor Bones közeledett. – Szia, Cris. Megcsináltad!
Cris volt a név, amit Bones adott Randynek, mivel nem akarta, hogy a saját nevét rossz körökben emlegessék. Danny a saját bőrén tanulta meg, hogy néha a vámpírok figyelnek, ha beszélsz, még akkor is, ha nem az egyikükhöz beszélsz.
Bones felhorkant, miközben helyet foglalt Randyvel szemben a bár magasan álló asztalánál. – Ugyan már, nem mondok le minden alkalommal.
– Ötven-ötven – mondta Randy, de még mindig mosolygott.
Randy barátságos természete volt az oka annak, hogy Bones barátságot kötött az emberrel az első véletlen találkozásuk után. Nos, ez, és az, hogy Randy semmit sem tudott Catről, Bones kereséséről vagy más fájdalmas témákról. Randy számára Bones csupán egy barátságos vámpír volt, és ez elég volt neki a „szokatlanok” iránti bevallott rajongása miatt.
Bones számára az italok és az állcsattogtatás egy olyan valakivel, akinek semmi köze a valódi életéhez... pihentető volt. Emellett Randy a haverja, Ted fiatalabb változatára emlékeztette Bones-t, azzal, hogy mindketten számítógépes csodagyerekek voltak. Az egyetlen különbség az volt, hogy Randy legálisan, szoftverprogramozóként és -tervezőként kereste a kenyerét, Ted hacker - képességei pedig egy kicsit kevésbé voltak legálisak. Nos, Bones és Randy is szomszédok voltak, valamiféleképpen. Randy Richmondban élt, és Bones a múlt hónapban költözött Richmondba. Cat valahol Virginiában volt. Ha házról házra kellett mennie, meg fogja találni.
Nem mintha Bonesnak ilyen drasztikus intézkedésekre lenne szüksége. Cat titkos főnöke már nem volt olyan titkos. A szarházi talán már letörölte az internetről a róla szóló információkat, de senkinek a nyomát sem lehetett teljesen eltüntetni. Ezért küldte el Bones a vonalának tucatnyi tagját könyvtárakba szerte Ohióban és Virginiában.
Hetekig lapozgatták a mikrofilmen lévő régi újságokat, keresve bármit, amit Maxről találhattak. Tegnap ezek az erőfeszítések meghozták gyümölcsüket. Megtalálták Max emberi személyazonosságát, és ugyanahhoz az emberhez kötődött, aki több mint négy évvel ezelőtt elrabolta Cat-et.
– Tósztot mondok – mondta Bones, amikor Randy átcsúsztatott egy pohár whiskyt az asztalon. Randy rendelt neki egyet, bár nem volt biztos benne, hogy Bones eljön, hiszen a nyomok hajszolása miatt nem egyszer lemondta a találkozót.
Randy felhúzta a szemöldökét, de azt mondta: – Persze. Kire koccintunk?
Bones felemelte a poharát. – Don Williamsre.
A „Nemzetbiztonság” egy titkos ágának alapítója és vezetője, amely egy elfogott félvámpírral vadászott az élőholtakra. Az elképzelés annyira nevetséges volt, hogy senki sem hitte volna el, még akkor sem, ha kiszivárog a hír, de nem szivárgott ki. Don műveletét a hadsereg egyik sötét pénzes csúszópénzes alapjából finanszírozták, és ezekről nem volt nyilvános elszámoltathatóság.
– Don Williams – mondta Randy, mielőtt a poharát Bones poharához érintette volna. Aztán Randy széles vigyort villantott. – Ha már koccintunk, nekem is van egy. Ez Denise-é.
Bones tudálékos mosollyal koccintott a poharakkal. – Gondolom, Denise a tulajdonosa annak a parfümnek, amivel most be vagy kenve?
Randy nevetett. – Már el is felejtettem, hogy milyen szagokat lehet érezni. Igen, ez az. Elképesztő. Két hete találkoztunk, és tegnap este... mindegy. Azt fogod mondani, hogy őrült vagyok, mint mindenki más.
– Tényleg? – felelte Bones, felhúzott szemöldökével hozzátéve, hogy próbálj meg engem felül múlni.
Randy levette a szemüvegét, és megtisztította, bár a lencsén nem volt egy folt sem.
– Tudom, hogy túl gyors – mondta, mintha olyan érveket fejelne meg, amelyeket Bones még nem hozott fel. – Két hét aligha elég arra, hogy megismerjünk valakit, nemhogy elkötelezzük magunkat mellette, nincs okunk a kapkodásra, mindketten fiatalok vagyunk, előttünk az egész élet, bla-bla-bla-bla. – A tekintete dacossá vált. – Nem érdekel. Tegnap este megkértem Denise kezét, és ő igent mondott.
A legapróbb mosoly megérintette Bones száját. Milyen jól emlékezett arra, hogy ugyanazt a vad, vakmerő örömöt érezte, ami Randy dacos arckifejezése alatt bujkált.
– Gratulálok – mondta Bones, és Randy poharával koccintott.
Randy rábámult. – Nem tudom eldönteni, hogy most gúnyolódsz velem, vagy komolyan beszélsz.
– Egészen komolyan – mondta Bones, és ismét koccintott a poharával.
Randy még mindig gyanakvó pillantást vetett rá, még ha nem is tudta megakadályozni, hogy mosoly terüljön szét az ajkán.
– Akkor szó szerint te vagy az egyetlen, aki eddig gratulált nekünk. Mindkettőnk családja megdöbbent a rövid idő miatt, arról nem is beszélve, hogy én katolikus vagyok, Denise pedig zsidó, de gondolom, egy olyan embert, mint te, semmi sem ráz meg, mi?
Bones előrehajolt. – Nem, semmi sem, de ha van valami, amit hosszú életem megtanított nekem, az az, hogy nem minden az idő hosszáról szól. Szóval, haver, ne foglalkozz azzal, hogy mióta ismered ezt a lányt, ha szereted. Az idő nem uralkodik a szerelem felett. – A hangja sűrűsödött, ahogy az emlékek átfutottak rajta. – A szerelem az egyetlen dolog, ami meghaladja az időt.
Randy gyorsan pislogott, mielőtt félrenézett volna, mintha Bones még nem vette volna észre Randy szemének új fényét. Igen, néha a világot jelentette az embernek, egyszerűen csak az, hogy valaki nem tapossa el az érzéseit, csak mert nem értett vele egyet.
Aztán Randy visszatette a szemüvegét, és felállt a bárszékről. – Készülj fel, nagyfiú. Most megölellek.
Bones leszállt, viszonozta az ölelést, és ismét azt mondta: – Gratulálok –, mert Randynek nyilvánvalóan szüksége volt rá, hogy ezt hallja.
Amikor Randy elhúzódott, szégyenlősen, de elégedetten mosolygott. – Tudom, hogy mi sem ismerjük egymást olyan régóta, de mivel valószínűleg te vagy az egyetlen, aki nem fog felállni és hadonászni a karjával, amikor a békebíró megkérdezi, hogy van-e valakinek kifogása az egybekelés ellen... nem akarsz eljönni a jövő havi esküvőre?
Bones megveregette Randy vállát. – Szívesen.
Randy felragyogott, majd ravasz kifejezés húzódott a vonásaira. – Jó, mert a két unokatestvérem nem hajlandó eljönni, nekem csak egy bátyám van, és a legjobb barátom tölti be a másik vőfély helyet, de Denise-nek három koszorúslánya van, és ugyanennyi vőfélyt akart, szóval... szmokingot is kapott?
Bones nevetett. – Valóban, és megtiszteltetés lenne, ha én lehetnék az egyik vőfélyed.
Randy újra megölelte, mielőtt helyet foglalt, és jelzett a csaposnak. – Akkor, Cris, ezt a kört mindenképpen én állom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése