Hat
Bár a SuperFit egy SuperShitshow volt, a SuperSex miatt nagyon izgatott vagyok. Az elmúlt egy órát mentális felkészüléssel töltöttem. Megnyílni - szó szerint - óriási lépés. Szétválogattam az összes lehetséges kimenetelét. Semmi sem tűnik elég borzalmasnak ahhoz, hogy megakadályozzam a szexi időszakot.
Persze, szeretném jobban megismerni Finnt intellektuális és érzelmi szinten. De a szexuális kompatibilitás is fontos egy kapcsolatban. Ha belegondolsz, biztos elégedetlen nők hordái vannak odakint, akik orgazmust színlelnek, és azt kívánják, bárcsak tettek volna egy próbakört. Szóval hajlandó vagyok feláldozni a jelenlegi apácaszerű kegyelmi állapotomat, hogy később elkerüljem azt a bizonyos poklot. Ha az egész világ abbahagyja az SMS-ezést.
Hé, nagyi! Felhívhatlak később? SMS-ben válaszolok nagyanyám harmadik üzenetére.
FONTOS, CHLOE – válaszol csupa nagybetűvel. Akárhányszor próbáltam elmagyarázni, miért tartják ezt az emberek kiabálásnak, ő túl makacs ahhoz, hogy érdekelje.
Ruth miatt van?
Mindig Ruthról és a végtelen szomszédi viszályukról van szó.
IGEN. CITROMOS PITÉT HOZOTT AZ ÖSSZEJÖVETELRE. TUDJA, HOGY EZ A KEDVENCEM.
Megcsípem az orrnyergemet, és emlékeztetem magam, hogy ez a nő nevelt fel, és ezt egy fasz sem fogja felülmúlni. Még akkor sem, ha a fasz hamarosan itt lesz.
Az kizárt! Biztos vagyok benne, hogy nem volt olyan jó, mint a tiéd.
TÚL SAVANYÚ VOLT. ÉS A HABCSÓK LAPOS VOLT. KITETTEM A TÍZPARANCSOLATOT A TELEKHATÁRRA, HOGY EMLÉKEZTESSEM AZT A TORTÁT, HOGY NE KÍVÁNKOZZON, AMI MÁSOKNAK VAN. A CITROMOS PITE AZ ENYÉM.
Te egy vagány vagy, nagyi.
MENNEM KELL. HÍVJ KÉSŐBB. SZERETLEK.
Én is szeretlek.
Charlotte megkapja a következő választ. A virágválasztékból, amit a véleményemért küldött, a liliomot választom a menyasszonyi csokorhoz. A FriendsOfFriends értesítéseket figyelmen kívül hagyom. Mióta megismertem Finnt, egy pillantást sem vetettem az új megkeresésekre. Egyedülálló, koncentráló lány vagyok. Inkább próbálok az lenni. A következő üzenettől megrándul a gyomrom, mintha épp most zuhantam volna le egy hullámvasúton egy meredek emelkedőn.
Austin.
– Nem voltál itthon. Szükségem van a történetemre. Mit tartogatsz nekem mára?
A hüvelykujjaim fájnak, hogy átrepüljenek a billentyűzeten, és adjanak neki egy kis ízelítőt. Attól tartok, hogy ez kontraproduktív lenne a viszonzatlan szerelmem továbblépésében. Ugye? Hogy az ördög ügyvédjét játsszam, barátok vagyunk. Ő nincs tisztában azzal, hogy milyen piedesztálra emelem, így nem igazságos, hogy az én problémáim miatt kerüljem őt.
A szöveg bámul rám, várva a döntésemet. Sóhajtok. Miért jönnek a megfelelő emberek rosszkor? Annyiszor elgondolkodtam már azon, milyen lenne, ha Austin szeretne, de azt sem tudom, milyen érzés az igazi szerelem. A könyvek és a filmek mutatják, hogy milyennek kellene lennie, de eddig még nem tapasztaltam meg a mitikus jelenséget. Nem az ő hibája, hogy ilyen gondolataim vannak. Ez egy zűrös helyzet.
És erre azt válaszolom: – Eredetileg az asztalterítőket közös szalvétának tervezték.
Tessék. Minden akaraterőmmel, amivel rendelkezem, Austin az elmém távoli zugaiba szorul, és elbarikádozom, hogy ne tudjon kiszabadulni, hogy pusztítást végezzen Finn-nel töltött időmben. Lucy azt mondta, hogy Finnt meg lehet tartani, és neki ott van Austin, szóval biztos tud valamit, amit én nem.
Megszólal a csengő, amikor a konyhapultra teszem a telefonomat. A lábam az ajtó felé menet végiglebeg a keményfán. Amikor kinyitom, Finn felém nyúl, és felemel, mintha súlytalan lennék.
– Szia – mondom, és a dereka köré tekerem a lábam.
Meleg kezeivel a fenekemet támasztva besétál velem, és berúgja az ajtót.
– Annyira akarlak – mondja.
Orrba-szájba kérdezem: – Mennyire?
Megint kiválóan ért ahhoz, hogy megmutassa, és ne mondja el. Nincs idő arra, hogy körbevezessem őt bármiben, kivéve a számat. Egy morgásra megragadja az alsó ajkamat a fogaival, majd belecsúsztatja a nyelvét. Az egész olyan forró. Olyan új.
Még soha egy férfi sem hordozott engem. Nem is érdekel, hogy nehéz vagyok-e. Sokkal.
A hátam a falnak dörömböl.
Yesss.
Minden eddigi tapasztalatom hason fekvő helyzetben volt, és már a falszex puszta gondolatára is kifújok egy szuszogó nyögést. Libabőr legyez a vállamon, amikor elszakítja az ajkait az enyémről, és végigszopogatja a nyakamat. A térdemet megrándítva lefelé tolom a rövidnadrágját.
– Készen állsz rám, bébi?
– Mm-hmm. Itt vagyok. A falnál.
A pólóm vékony pamutján keresztül beleharap az egyik mellbimbómba. – Mocskos lány vagy, mi?
Talán az vagyok. Ez egy ismeretlen terület. Finn nem ismer eléggé ahhoz, hogy tudja, hogy épp most találom ki magam, így hát félredobom az óvatosságot, és kidomborítom a bennem rejlő ribancot. – Mocskos vagyok.
A halk morgás a torkában az egyetértését hangoztatja. – Tudtam, hogy vadmacska leszel, amikor megismertelek.
Hát ez érdekes. Kíváncsi vagyok, milyen kisugárzásom volt, ami miatt ezt gondolta rólam, de a csípője döcög és kiveri a fejemből az összes kósza gondolatot.
– Úgy fogsz dorombolni, mint egy kiscica.
Nem akarok válogatósnak tűnni, de jobban örültem volna valami erősebbnek. Úgy akarok üvölteni, mint egy oroszlán. De megint megcsinálja ezt a bűvésztrükköt a nyelvével, és ez a tévelygő gondolat is eltűnik az éterben. Egy újabb perzselő csók közepette megpördül a falnak támasztott boldog helyemről, és letesz a kanapéra. Szar ügy. Csalódottságom az új hely miatt tágra nyílt szemű csodálkozássá változik, amikor lekapja a pólóját... és gondosan összehajtogatja.
Furcsa, hogy időt szakított erre, de egy rendes ember jó. Legalább tudom, hogy nem fog minden szobában koszos szennyest hagyni.
– Alig várom, hogy megkóstoljalak. – Mohó kezei egy szempillantás alatt leveszik a rövidnadrágomat és a bugyimat. Pontosan összehajtogatva csatlakoznak a pólójához a kisasztalon. – Nyisd ki nekem.
– Itt? – A késztetés, hogy keresztbe tegyem a lábaimat, erősebb, mint Finn és a halott emelései. Még a redőnyök lehúzásával is túl világos a szoba.
– Igen, bébi. – Az impozáns farka kifeszíti a rövidnadrágja elejét, és tudod, kit érdekel? A D-vitamin jót tesz az immunrendszernek, azt mondják. Alig várom, hogy lássam, milyen orális képességekkel rendelkezik, hátradőlök a párnákon, és szétterülök.
– Mm, baszd meg. – A combjaim közé ereszkedik, és végigsimítja az egyik ujját a varrásomon. – Ah, olyan nedves.
Nyelvének lassú húzásával minden bizonytalanságom feloldódik. Csak az erotikus hangok számítanak, amiket kiad, miközben rajtam lakmározik. Nincs olyan centimétere a puncimnak, amit ne fedezne fel. Lábaimat a vállára támasztom, és meglovagolom az egész testemet átjáró érzéshullámot.
Miközben csipked és szopogat, ujjaim beletúrnak sűrű hajába, és fogva tartják. Tökéletes ütemben és nyomással köröz a csiklóm körül, amíg le nem dőlök a kanapéról.
– Igen, pont így. – Soha nem voltam még ilyen mohó férfival. Még az orra is benne van az akcióban. – Ó, Istenem, ne hagyd abba.
Fenséges bizsergés kezdődik a lábujjaimban, majd felfelé halad a lábamon, és egészen a fejem tetejéig terjed. Amikor belecsúsztatja az ujját, a hasamban feltekeredett feszes drót kibontakozik, amíg az egész testem elektromos áramoktól zúg.
A hátam meggörbül, és az egész arcára élvezek.
Amikor a borzongás alábbhagy, határozottan dorombolok.
Még nem épült testemet állóra húzza. Az ajkai közül a legdekadensebb mondat hangzik el: – Kóstold meg, milyen édes vagy.
Csókunk éhes, és még többre éhezem. Lehet, hogy újra szükségem lesz rá, hogy kielégítsen. Csak hogy kétszeresen biztos legyek benne, hogy összeillünk. Neki más tervei vannak.
A zsebéből előveszi a titokzatos ecsetet, amit a munkahelyemen vásárolt. – Azt akarom, hogy fess meg engem.
Megbillentem a fejem. – Mint egy portrét?
– Nem. A testemet.
Egy kis váratlan előjáték. Egyik cikk sem tért ki a harmadik randis szexre, és arra, hogy hol húzódnak a határok. Biztosan nincsenek is.
– Oké –, mondom. – Mindjárt jövök.
Meztelen seggel, lehúzom a pólómat, és a mosókonyha felé igyekszem. A polcokon szétszórt festéktubusok röpködnek, ahogy kotorászok közöttük, hogy kéket és pirosat találjak. Felkapok egy mini palettát, egy törülközőt is, és visszarohanok Finnhez.
Az immár meztelen Finnhez.
Lassul a tempóm, ahogy szemügyre veszem az előttem lévő sovány izmokat és szürreális metszeteket. A csípőjét hangsúlyozó v fenomenális, mintha valaki kézzel faragta volna gyönyörű testét.
– Hűha –, mormogom. Olyan, mint egy életre kelt Rodin-szobor, tele vad érzelmekkel, nem szorul díszítésre. Egy x-kategóriás műalkotás, természetesen. A nemi szervek között monumentális különbség van.
– Hová akarsz engem? – kérdezi torokhangon.
Belém, de a türelem erény. – Hm... – Körbepillantok a szobában, és ez rossz, de nem tehetem tönkre a bútorokat kósza festékfröccsenésekkel. Vissza kell kapnom a foglalómat, amit a következő lakásra fordíthatok. – Az állás jó.
Kiterítem a törülközőt, és leborulok előtte, előbb az egyik, majd a másik térdemre.
Ökölbe szorítja a farkát, simogat. – Ez kurva szexi.
Istenem, tényleg az. De ő egy joker, aki talán úgy dönt, hogy a szék tetején szexel. Mivel a kiköltözés a fejem fölött lebeg, alaposan meg kell fontolnom, mely részeket fessem ki. A bútorzat nagy része June-é, és nem vagyok benne biztos, hogy értékelné, ha pogány testet kennék rá.
Miközben azon töprengek, hol kezdjem a remekművemet, nehéz elfordítani a tekintetemet a keze érzéki mozdulatáról és arról, ahogyan élvezi. A szívem a mellkasomnak dobbant, miközben festéket nyomok a palettára, és kékbe mártom az ecsetemet. Hol kezdjem? Tanulmányozom őt, és úgy döntök, hogy a férfias golyóit festem meg. Nemcsak, hogy ezek tűnnek a legkevésbé problémásnak, de erogén zónának is számítanak.
– Ó, igen – mondja, amikor az ecset hozzáér. Nehéz arra koncentrálni, amit csinálok, miközben a farkát rángatja. Ahogy a vastagságát markolja, ahogy a tövétől a hegyéig simogatja, az a legerotikusabb dolog, amit valaha láttam. Jól kidolgozott combjai összeszorulnak, ahogy gyönyörködik a művészetemben.
Amikor egy piros s-t kavarok a kék alapra, ő sziszeg és gyors ütemben kiveri.
– Bassza meg, szükségem van rád benned.
Az ecset kiesik a kezemből, ahogy felemel a térdelő helyzetemből. Superman golyóinak homályában az asztalra hajtogatott rövidnadrághoz repül, és kivesz egy óvszert. Gyorsabban feltekeri, minthogy pislogni tudnék. Visszalép, és ismét felemel.
Belekapaszkodom a széles vállába. – A falhoz – könyörgöm, egyenlő arányban felizgatva és attól félve, hogy a kanapéra megy.
A kérésemet teljesíti. A farkának feje belém mászik, és ah, Istenem. Együtt nyögünk, ahogy hozzászokom a méretéhez. A homloka az enyémre borul.
Egyik kezét a falnak támasztva pumpál belém.
– Olyan feszes vagy – mondja.
Újra és újra.
És újra és újra.
Változó formában, ahogy elvisz a felhőkig...
– Olyan szoros vagy, Chloe.
– A francba, de feszes vagy. –
– Kibaszottul feszes.
– Annyira. Szoros.
Hogy abbahagyja, megcsókolom. A fénysebességnél is gyorsabban szárnyalok a célom felé. Cirkálok a sebességtartó automatán.
– Jól érzed magad, bébi?
– Igen –, nyöszörgöm. Hajlékony és kitartó, befelé és kifelé tolja, amíg remegő végtagtömeggé nem válok.
– Gyere velem – követeli, amikor az orgazmusomat már nem lehet visszatartani.
Dicsőséges, és lélegzetelállító, és az első behatolásom. Finn felszabadulása gyorsan követi az enyémet, testének gyönyörű rándulásával.
Nem marad utána, de egy csókkal és egy ígérettel hagy itt, hogy felhív. Nem feltétlenül vagyok elragadtatva, de rohadtul elégedett vagyok, és hát nem ez egy jó kiindulópont?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése