3
A nyomok követése nehezebbnek bizonyult, mint azt Bones gondolta. Az apja keresztnevével, valamint a húszas évei közepén járó életkorával és a „halála” hónapjával és évével Bones arra számított, hogy kevesebb mint egy nap alatt meglesznek Max emberi adatai. Ehelyett nem volt semmije. Az internet szerint Max soha nem is létezett.
Három napon belül eltűnt a Cat Ian elleni támadásával kapcsolatos információk minden nyoma is. Még az a fedősztori sem volt sehol, hogy Ian háza egy erőszakos drogfogás helyszíne volt. Ez őrjítő volt, de egyben újabb megerősítés is, hogy Ian volt a kulcs Cat megtalálásához. A vámpírvadászatainak többi fedősztoriját sem törölték így. Csak Ianét, és milyen érdekes, hogy Max emberi életének minden nyomát ugyanilyen alapossággal törölték.
Bones nem hitt a véletlenekben. Cat főnöke állhatott mindkettő mögött. Most Bones a gyanúsítottak jelenlegi listáját a több százból kezelhetőbbre szűkíthette.
Bones belevetette magát a keresésbe. Négy héttel később a gyanúsítottak listája a magas rangú FBI-ügynökök, a Titkosszolgálat, a Nemzetbiztonsági Hivatal, a CIA és más fontos kormányzati tisztviselők között ötvenre csökkent, de túlságosan aggódott ahhoz, hogy ünnepeljen. Cat Ian óta nem bukkant fel újra. Kényszerített szolgálati idejének első hat hónapja óta nem volt ennyire eltűnt. Történt vele valami?
Bones a hagyományos internetet és a sötét hálót is átfésülte, amikor az egyik riasztás megragadta a figyelmét. Többet is beállított, hogy átfésülje a természetfeletti vonatkozású halálos bűncselekmények után kutatva. Egy futó pillantásra a homlokát ráncolta. A hálószobájukban tegnap este halálra vagdalt pár tragikus volt, de aligha illett a keresési paramétereihez. Miért váltotta ki ez a riasztórendszerét? Várj... mi volt az a cím?
– A rohadt életbe – káromkodott Bones, és azonnal távozott.
***
A repülője négy órával később szállt le Ohióban. Ez volt a leggyorsabb út, miután a legközelebbi repülőtérre hajtott, és megbabonázott egy ügyintézőt, aki rávett egy utast, hogy dobja ki, és helyette őt vegye fel. Még így is minden egyes pillanatot pengeként érzett a pszichéjén, és nem a szokásos okból, amiért Bones utált repülni.
Cat ott lenne ezen a gyilkossági helyszínen. Nem tudna ellenállni neki. Elvégre a régi házában történt.
Amint leszállt, azonnal ellenőrizte a frissítéseket. Várakozás pattogott benne, amikor látta, hogy az előző jelentések már eltűntek. Még csak két órája volt a levegőben. Ez biztosan Cat főnökének műve, és mi másért törölné a bizonyítékokat, hacsak nem ő küldte ide?
Bones taxit fogadott. – Vigyen el Licking Fallsba, és siessen.
Majdnem egy órával később Bones már a kanyargós úton volt, amely a Cat egykori házát szegélyező cseresznyéskerthez vezetett. Már félúton volt a gyümölcsösön át, amikor Cat illata táncolt a szélben, és majdnem megbotlott, amikor megérezte azt a mézes-tejszínes keveréket. Bones belélegezte - és azonnal megérezte a vér fémes ízét, plusz a halál összetéveszthetetlen bűzét. Mégsem itt verte meg, de lehet, hogy még mindig a házban van. Pillanatokon belül a szemébe nézhetett volna...
A gondolattól majdnem egyenesen a házat körülvevő rendőrautók műszerfali kameráiba repült. Bones kényszerítette magát, hogy megálljon a gyümölcsöskert szélénél. Több rendőr őrizte a területet, de vajon csak ők voltak itt?
Bones körbejárta a birtok hátsó részét. Segített, hogy a fák benőttek, és bozót nőtt az egykor szépen nyírt sorok közé. Cat gyászolta volna, ha a családja gyümölcsösét ilyen elhanyagoltnak látja. Visszaszorította ezt a gondolatot. Az egyik járőröző férfi közelebb jött. Abból, hogy egyáltalán nem figyelt a fákra a háta mögött, arra következtetett, hogy ez nem Cat egyik emberi vámpírvadásza volt. Ők jobban tudnák. Bones hangosan letört egy ágat. A tiszt közelebb jött, anélkül, hogy a többieknek akár csak említést tett volna arról, hogy mit csinál.
Köszönöm, te arrogáns bolond.
Bones hátulról megragadta, darabokra zúzta a testkameráját, mielőtt a fickót szembefordította volna vele. – Egy szót se – sziszegte Bones, miközben zöld szín töltötte ki a tekintetét.
A tiszt némán bólintott.
– Van egy nő a házban? – Suttogta Bones.
Cat nem rendelkezett a vámpírok hihetetlen szaglásával, de a természetfeletti hallásukkal igen. Ha szerencséje van, a járőrkocsikból érkező diszpécser rikoltozása elnyomja az övét.
Újabb bólintás. Adrenalin lövellt át Boneson. Itt volt a nő!
– Még több ember van bent vele? – Bones halkan kérdezte.
Újabb bólintás, bár kevésbé határozottan. Valami a kérdésben összezavarta a tisztet. Nem mintha számított volna.
– Térjen vissza a helyére – suttogta Bones. – Nem látott engem. Aztán egy perc múlva kiáltsd: „Ide!”, és fuss a másik irányba.
Újabb bólintás. Bones elengedte a tisztet, aki újabb hatvan másodpercig folytatta kényelmes sétáját a gyümölcsöskertben.
Az adrenalin és a várakozás felforrt benne, és úgy érezte magát, mint egy bomba, amely mindjárt felrobban. Majdnem. Majdnem...
– Erre! – kiáltotta a tiszt, és a Bones által jelzett irányba rohant. Azonnal a másik hat, a külsőt őrző tiszt is utána sietett.
Bones kirobbant a helyéről, és betorpedózott a ház hátsó ajtaján. Fa és üveg robbant körülötte, rövid időre elvakítva az első emeleten lévő egyetlen őrt. Egy ütés kiütötte az őrt, és Bones felszaladt a lépcsőn. Újabb szívdobbanást hallott Cat régi hálószobájából...
...ahol egy barna hajú, szemüveges fickó ugrott hátra Bones hirtelen megjelenésétől.
A padlón heverő két nagyon véres testtől eltekintve a barna hajú férfi volt az egyetlen itt, és a csendből ítélve a másik felső hálószobában sem volt senki.
– Ne!
A kiáltás kiszakadt Bonesból, miközben Cat illata megcsúfolta, még a halál zord bűze fölött is mámorító volt. Itt járt, de már el is ment. Megint elkésett.
A tiszt hazudott neki? Nem, döbbent rá Bones, miután egy pillantást vetett a holttestekre. Az egyik egy nő volt, a másik egy férfi, tehát igen, egy nő volt a házban. Csak nem Cat, és nem csoda, hogy a rendőr habozott igent mondani Bones másik kérdésére: – Több férfi volt bent a nővel?
Gyakorlatilag igen, de nem úgy, ahogy Bones gondolta.
A barna hajú fiú hátrálás közben belecsúszott a vérbe. Bones megragadta, és egy kósza pillantással észrevette a sebészkesztyűjét és a cipőjét borító műanyag csizmát. Valószínűleg orvosszakértő. Újabb pillantást vetett a szobára, megállt az áldozatok testére vérrel firkált szavakon.
itt kitty kitty kitty
Jég borította el Bones forrongó érzelmeit. Valaki azt akarta, hogy Cat tudja, hogy ez a gyilkosság személyes ügy volt, mintha nem lett volna elég, hogy lemészároltak valakit az egykori hálószobájában.
Bones megrázta a fiút. – Hol van az a nő, aki itt volt?
– M-milyen nő? – dadogta a fiú, mielőtt felnyögött: – Ó, Istenem, a szemed... mi vagy te?
– Ne törődj vele – csattant fel Bones. – Mesélj nekem a vörös hajúról. Mikor ment el? Hová ment?
– Vörös hajú? – ismételte meg a férfi. – Én-én nem láttam egy vörös hajú...
Bones megmutatta az agyarait. – Hazudj nekem, és megeszlek.
– Ígérem! – sikoltott a férfi. – Nem volt itt semmilyen vörös hajú! Egy dögös barna hajú volt itt korábban, ennyi az egész!
Barna. Szóval, Cat végre befestette a haját, hogy segítsen elrejteni a kilétét.
Bones közelebb húzta magához. – Mondj el mindent róla!
Bones tekintetének ereje alatt a férfi megszólalt. Gyorsan.
– Nem tudom, ki volt ő. Valami szakértő, mondták, ami baromság, mert ő és a bandája beszennyezte a bizonyítékokat, mindenhol láb- és ujjlenyomatokat találtak... még a holttestekbe is beleásták magukat! Aztán elmentek egy helikopterrel, de közvetlenül előtte Danvers kihallgatta, hogy az egyikük egy különleges kődarabról beszélt az áldozat mellkasában, de én semmi különöset nem láttam rajta…
– Milyen kődarab? – Bones félbeszakította.
A férfi a közelben lévő, vörössel bekent bizonyítékos táskára mutatott.
Bones elejtette, megragadta, és feltépte. Valóban semmi különös. Semmi írás a kövön, semmi jellegzetes forma, semmi ritka ásványi anyagtartalom. Csak egy darab mészkő volt...
Mészkő.
Bones egyszerre csak pontosan tudta, hová tűnt Cat.
– Soha nem láttál – mondta a remegő orvosszakértőnek, és olyan gyorsan hagyta el a házat, ahogy belépett.
***
Autóval a barlang több mint másfél órányira volt. Bones negyven perc alatt ért oda. Repülővel gyorsabb lett volna, de még mindig rohadt világos volt, és ha valaki természetfeletti képességek bemutatásán fennakad a mobiltelefonos videón, az biztos módja annak, hogy a törvény őrei megöljék.
A tél a kiszáradt leveleket recsegős körzeti riasztássá változtatta, így az utolsó öt mérföldet Bones a föld felett siklott. Szúró fájdalom hasított belé, amikor rájött, hogy amikor utoljára járt itt, szintén tél volt.
Három mérföldre a barlangtól Cat szaga elérte őt, és a letaposott földből és a meghajlott gallyakból ítélve nem aggódott a lopakodás miatt. Egyenesen a barlang felé futott, jól tudta, hogy bármelyik bent lévő vámpír meghallhatja, ha jön.
A fenébe, Cica! Tudnod kellett, hogy ez csapda!
És ő ezt a szokásos pimaszság és bátorság keverékével figyelmen kívül hagyta. A bátorsága volt az egyik oka annak, hogy Bones beleszeretett... és a vakmerősége volt az oka annak, hogy azóta egy éjszaka sem volt nyugodt.
Egy mérfölddel arrébb a föld annyira letaposottá vált, hogy egy marhacsorda sem tudott volna nagyobb kárt tenni, és újabb illatok árasztották el a környéket. Cat emberi erősítései jöhettek, néhányan terepjárókkal. A lármából ítélve, amit csináltak volna, vagy nagyon jól mentek a dolgok, vagy nagyon rosszul.
De hol volt most mindenki? Az erdőben kísérteties csend volt.
Bones alacsonyan szált, épphogy csak a lapos bozót fölött repült, és az árnyak kanyargós mozgásával suhant a fák között. Lehet, hogy csend volt, de ez nem jelentette azt, hogy egyedül volt.
Negyed mérföldre volt a barlangtól, amikor vérszag terjengett a levegőben, olyan erős, hogy Bones nem lepődött meg, amikor vérfoltokat látott a leveleken és a földön. Az egyetlen meglepetés az volt, hogy vámpírvér volt, és a vámpírok túl gyorsan gyógyultak ahhoz, hogy általában ennyit hagyjanak maguk után. Ami még rosszabb, Cat szaga elágazott, egy része mélyebbre, az erdőbe vezetett, míg erősebb hullámok a barlang felé.
Bones egy pillanatig habozott, mielőtt követte a barlangba vezető szagot. Azzal, hogy milyen csendes volt az erdő, Cat csak a barlangban lehetett, ha egyáltalán még itt volt.
Légy itt, Cica! Ne hagyd, hogy megint elkéssek!
Bones lelassított, amikor elérte a barlang száját. Mindkét irányba véres lábnyomok borították, és olyan sok ember keveredő szaga, hogy lehetetlen volt elemezni őket, különösen, hogy a vér mindet elnyomta. Elhasznált töltényhüvelyek is elkapták a maradék fényt, és a sziklákba frissen robbantott lyukak még inkább megerősítették, hogy lövöldözés volt.
Bones követte a befelé vezető vörös lábnyomokat. Szinte azonnal két skarlátvörösre festett kőhöz vezettek. A kisebbik valószínűleg egy ember súlyos, de túlélhető sérüléséből származott, a nagyobbik azonban halálos artériás vérzés volt. Bones eleget látott már ilyet ahhoz, hogy tudja.
Letérdelt mellé. A vér még nedves volt, és emberi szaga volt. Egy mélyebb szippantás a vámpírvér illatát is felfedezte, és Cat szagát, amely a dühtől és a bánattól még élesebb volt.
Csontjai felemelkedtek, miközben a keze ökölbe görbült. Olyan szorosan ölelte a haldoklót, hogy az illata rányomódott a kiömlött vérre. Egy elesett barát? Vagy egy elesett szerető?
A féltékenység értelmetlen volt, ezért továbbment a barlangba. Pillanatokon belül a hőmérséklet emelkedett, kivette a harapást a jeges napból. A barlang belső hőmérséklete egész évben ötvenöt fok körül maradt. Elég kényelmes egy vámpírnak, de hűvös volt Catnek, ezért is szerzett neki fűtőtesteket. Nem mintha azok megakadályozták volna abban, hogy ellopja az összes takarót...
A düh hasított belé, amikor megérkezett egykori lakóhelyére, és üresen találta. Megint elkésett. De a nő itt volt. Vér fröcskölte össze azt, ami megmaradt az egykori kanapéjából, a tévéből, az asztalokból és Cat öltözőjéből. Volt, ami az övé volt, és volt, ami másé. Bones belélegezte, hagyta, hogy az illatok emlékeket váltsanak ki belőle, mintha arcokat ismerne fel a tömegben. Az egyik fröccsenés egy Lázár nevű fejvadászé volt, és ez is Nicolai illata volt? Ha igen, akkor Cat két vámpír zsoldossal állt szemben, plusz még néhány vámpírral, akiket Bones nem ismert.
Ki küldte őket? Bones nem látott újabb szerződést a Vörös Kaszáson, de Lázár és Nicolai nem lenne itt, hacsak valaki nem tűzött volna ki vérdíjat Catre, méghozzá nagyot, az erősítésből ítélve, amit hoztak.
Bones újra belélegezte a levegőt. Néhány ember, aki Cat korábbi házában járt, itt is járt, de mi volt ez a másik szag? Emberi volt, de nem a régi házában volt. A barlang bejáratánál azonban, a kisebb, túlélhető vértócsában, és ez... ismerős volt.
Frusztráció töltötte el, amikor nem jutott eszébe egy név sem. Másrészt viszont csak az elmúlt évtizedben több ezer emberrel találkozott, így aligha emlékezhetett mindegyikre. Ennek az embernek valahogy kapcsolatban kell állnia Cat-tel, és talán még életben is van.
Bones ugyanezt nem mondhatta el azokról a vámpírokról, akikkel Cat találkozott. Az elpusztított bútorai habja alatt megbúvó, megszáradt hús- és csontdarabokból ítélve többen közülük meghaltak, bár legalább egynek biztosan sikerült elmenekülnie. Cat szaga visszavezetett az erdőbe. Valaki után futott.
Bones még egy utolsó pillantást vetett a lerombolt területre, mielőtt ellépett. A válaszokat vagy a nyomban találta volna meg, amit Cat hagyott az erdőben, vagy az ismerős szagú emberben, aki talán túlélte a támadást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése