– Vámpírok nem léteznek. Legalábbis többé már nem… –
Ünnepeltem, amikor a vámpírokat kihaltnak nyilvánították.
Ezek a szörnyek évezredeken át zsákmányolták az emberiséget, értelmetlen, brutális gyilkosságokat követve el. Mint a többi kollégám az Okkultista Hivatalban, én is alig vártam egy olyan világot, ahol mindannyian nyugodtan aludhatunk éjszaka - ahol már nem volt szükség állandó fedőmunkára, hogy a közvéleményt nyugodt és tudatlan állapotban tartsuk.
De a vámpírok megszűnése nem jelentette a problémáink végét. Ez csak a kezdet volt.
Más vérszívó lények kezdtek leselkedni az éjszakában. Amint betöltöttem a huszonegyet, földi ügynök lettem az Irodánál, mert csatlakozni akartam - nem, kellett - a harchoz.
Aztán Dorian Clave berobbant az életembe, és mindent, amit tudni véltem, futóhomokká változtatott. Az olyan vámpírok, mint ő, gyilkosok voltak, akik felfalták az emberiség belső sötétségét, amíg az árnyékok táncoltak a bőrük alatt. Mégis több volt benne ennél.
Megmutatta nekem, hogy a fény nem létezhet a sötétség nélkül, és hogy ha megpróbálok harcolni az egyensúly ellen, annak olyan következményei lesznek, amelyeket emberi elménk fel sem tudna fogni.
Mert néha a sötétségnek léteznie kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése